Lindy hop (swing)

A 20-as évek tánca megelevenedik…

Tanárunk: Bóbis László

Helyszín: Bázis (Csanády u. 7.)

.

HÉTVÉGI GYORSTALPALÓ:

A kurzusok megvalósulása az előre befizetők arányán múlik.

Teljesen kezdőknek
Utána becsatlakozhatsz a keddi órába.
Időpont: október 1. szombat, 12.30-18.00 (3 x 90 perc)
Jelentkezz mindenképp szeptember 29. csütörtökig! (jobb oldalon találod: “Jelentkezz!”)
Kurzus díja: 5000 Ft (kurzus napján fizetve: 6200 Ft)

Gyere bátran akkor is, ha még soha egy lépést sem tettél a táncparketten vagy táncórán!
Gyere bátran akkor is, ha nincsen partnered. Az órákon folyamatos párcsere van.

.

 

ÓRÁK:

 

Teljesen kezdőknek:
Időpont:
kedd 19.00-20.30
Becsatlakozás lehetséges teljesen kezdőként: szeptember 27-ig
A becsatlakozási időszak lejárta után is van még lehetőség a csatlakozásra: gyere el az órára és egyeztess a tanárral!

Gyere bátran akkor is, ha még soha egy lépést sem tettél a táncparketten vagy táncórán!
Gyere bátran akkor is, ha nincsen partnered. Az órákon folyamatos párcsere van.



Kezdő-középhaladóknak (3-6 hónap tudással):
(eddigi kezdő csoportok, csütörtök 19.00 és 20.30)
Időpont: csütörtök 19.00-20.30

.

Középhaladóknak (kb. 1 év tudással):
Időpont: kedd 20.30-22.00

 

.

A vérbeli amerikai táncok egyike, egy igazi fekete táncforma.

A mozgásról

A Lindy-Hop jellemzője a hangsúly árnyalatnyi előlegezése vagy késleltetése az alapütéshez, a beathez képest, ami a táncos mozgásában dinamikusan jelenik meg.

A tánc a zenét követi. Ha a zene lágy, lassú, akkor a mozgás is ezt tükrözi. Ha a zene gyors, pörgős, hirtelen váltásokkal, akkor a tánc is gyors, lendületes, kiállásokkal, esetleg ugrásokkal tűzdelve.

A tánc tükrözi a zene hangulatát, lüktetését, aki swingel valójában a zenét táncolja el, improvizál, miközben együtt forog partnerével.

A Lindy egyik jellegzetességének tartott akrobatika az 1930-as években tűnt fel, amikor Frankie Manning (a tánc emblematikus alakja) párjával az első ún. „air step”-et megalkotta. A vad akrobatikus elemeket azonban a versenyek és fellépések kivételével nem lehetett közönséges tánctermekben, klubokban gyakorolni és látni.

Eredete

A swing első ismert tánc formája a Texas Tommy 1913 környékén alakult ki. Ezt később Break-A-Way névre keresztelték át az 1920-as évekre, amikor már mindenki a Charlestonért bolondult. A Break-A-Way és a Charleston elemei ekkor kezdtek el keveredni. Ebből az elegyből egy új, akkor még név nélkül említett táncstílus kezdett kialakulni. A ma ismert Lindy nevet egy híres harlemi swing táncos, George Shorty Snowden adta ennek az új táncnak. A névadás előzménye Charles Lindhberg rekordja volt, amikor 1927-ben 33 óra alatt repülte át az Atlanti óceánt. Ez akkoriban, amikor a repülés még újdonságnak számított, igen nagy szenzációt jelentett. Ezért, aztán amikor egy újságíró, aki korábban még sohasem találkozott a kialakulóban lévő swing tánccal megkérdezte egy versenyen a győztes Shortyt, hogy mi a neve ennek az újdonságnak. A válasz: „Lindy Hop – repülünk, pont úgy, ahogy Lindy tette”.

A Lindy-hop fénykorszaka az 1930-as évek közepétől az 1940-es évek elejéig tartott, akárcsak magának a swing zenének és ezzel együtt a Big Bandeknek.

A tánc akrobatikus “levegő” elemeit pedig Frankie Manningnek köszönhetjük, aki először alkalmazta a Lindy-ben a különböző dobásokat, merész akrobatikákat.

Az Ő nevéhez fűződik a leghíresebb Lindy csoport, a Whitey’s Lindy Hoppers.

A Lindy-hop egy nagyon dinamikus, improvizatív tánc. A fiú vezeti a lányt egy, vagy két kézzel. A figurákat mindig a zene sugallja, a táncosok állandó kontaktusban vannak a zenével, s szinte felelnek mozdulataikkal a hangszerekre.

  • Duke Ellington
  • Louis Armstrong
  • Ella Fitzgerald
  • Chick Webb
  • Count Basie
  • Benny Goodmann

 

Jam swing buli

Minden hónap utolsó vasárnapján

Zene: DJ Ákombák

19-22 óráig, Belépő: 500 HUF